házi nyúlra nem lövünk

Alíz Csodaországban

Alice a Kalaposnál teázik, mikor a Fehér Nyúl megzavarja, hogy ideje hazamenni, Alice bepöccen és üldözni kezdi a jószágot egy puskával. +12

namaste! az utóbbi időben rádöbbentem, hogy nekem mindenképpen pszichológiát kell tanulnom, ami azt jelenti, hogy több, mint négyszáz pontot kell összekaparnom jövőre. milyen jó! emellett ma a crushommal mentem haza (elég sokszor előfordul, egyébként), aki szépen belelökött egy pocsolyába én meg csurom vizesen vonatoztam haza. fenomenális volt.

– Alice, kedvesem, azt hiszem, ideje lenne indulni – nézett rá a Fehér Nyúl a szőke hajú lányra, aki még nagyban iszogatta a teáját a Kalapossal.

Amint a leányzó meghallotta ezt a mondatot, mérgesen az állatra nézett. Gyűlölte, ha megmondták neki, mit tegyen. Arról nem is beszélve, hogy az ehhez hasonló kijelentésektől felment az agyvize, bekattant nála valami és onnan a Jóisten se tudta visszahozni.

Alice a puska után kapott, ami a Kalapos mellett volt. Hogy mit keresett ott? Ki tudja. Talán Chesire tudta, ő rejtette el, mert várható délutánra egy kis parti. Ohó, de még milyen parti!

A szőkeség még utoljára a szemöldökét összevonó Kalaposra nézett, majd az ijedt Fehér Nyúlra. Nem is tudta, mit cselekszik, nem volt tudatánál, mert agyát elöntötték a kétes gondolatok. Tegye, ne tegye. Mindenkinek jobb lesz, ha az az idegesítő kis nyulacska már nem lesz a színen.

– Köszönj el szépen, ugrifüles! – Utasította Alice az albínó állatot, majd ujját a ravaszra vezette és eszeveszett lövöldözésbe kezdett, mint a való életben a merénylők.

A nyúl nem tudott sehová sem bújni, Alice mindenütt megtalálta. Egy üregben próbált menedéket találni, de mivel már lakták és nem akart bajt hozni a fejükre, így inkább futott tovább a nyílt terepen.

Alice eleinte meg sem próbálta eltalálni a jószágot. Mikor közeledett az erdő egy másik része, meggondolta magát és már pontosan őt célozta. A szerencsétlen kis rágcsálót, aki felbosszantotta a bekattant csajt.

Mielőtt a Fehér Nyúl befuthatott volna a bozótosba, Alice eltalálta, a kis teremtés pedig összerogyott a földön. Egy cseppnyi bűntudat sem volt benne, hogy ezt tette egy élőlénnyel. Amikor végre utolérte, megállt mellette, lihegett, aztán a nyakánál fogva felemelte jobb kezével. Másikban a puskát tartotta, s vérszomjas tekintettel nézett végig a holttesten.

Nem volt elég neki. Még többre és többre vágyott, de tudta, hogy ennyi nem lesz elég neki. Nem holmi nyulacskákra vágyik, hanem valami nagyobbra, valamire, ami ellenfélnek is megteszi. Másokra. Emberekre. Ekkor tudatosult benne, hogy ő tényleg bekattant.

legalább egy ég alatt

reménytelennek tűnő szerelem október huszonkilencedikén. két fiatal az erkélyen áll és megpróbálnak beszédbe elegyedni, csakhogy a fiú ittas állapota miatt ez nehéz.

  Hűvös volt, október huszonkilencedike valahogy a szokásosnál is sötétebbre sikeredett, bár ezt a kint tartózkodó, korlátnál álló fiatal fiút nem zavarta. Beleszívott az újonnan kapott cigarettájába, majd óvatosan kifújta a füstöt az ég felé. A csillagok lassan fent voltak, de alig látszott belőle valami a leereszkedő köd miatt.

  Sok minden nyomasztotta. Volt már benne pár pohár mindenféle, nem csak egy kis házi pálinka meg vodka, ki tudja, micsoda keverékeket nyomtak a kezébe a barátai. Zsongott a feje, alig bírt megkapaszkodni a korlátban.

  – Hé, jól vagy?

  Lexia hangja a szokásosnál aggodalmasabban csengett, a fiú állapotát tekintve meg lehetett érteni. Tudta, hogy Oberon túlzásba tudta vinni a tudatmódosító szer használatát annak ellenére, hogy nem volt száz százalékig egészséges.

  – Hmm – motyogta a fiú, miközben tekintetét végigvezette a lányon, aki odacsoszogott mellé. Ő sem volt tökéletesen józan, de azért tisztábban tudott gondolkodni, mint rajta kívül akárki a telken. – Óummm...

  Lexia elnevette magát, miközben a füle mögé tűrt egy tincset. Zavarban volt, teljesen kipirosodva állt Oberon mellett, aki mindebből semmit sem vett észre. Persze, hogy is várhatná az ember? A férfiak azt sem látják, ami a szemük előtt van. Ha azt mondod nekik, hogy jól néznek ki, valami mögöttes jelentést keresnek, holott csak azt mondtad, hogy jól néznek ki.

  – Felhívom... anyát, hogy itassa meg a... kutyámat – mindezzel semmi probléma nem lett volna, ha ez nem hajnalban jut a fiú eszébe.

  – Hagyd csak. Már biztosan alszik, de nem felejtett el gondoskodni róla – mosolygott szelíden Lexia, majd megdörzsölte karját. A csípős októberi hideg kezdte megfagyasztani.

  Oberon lágyan bólintott, mint aki azt sem tudja, milyen bolygón van. Úgy látszik, használhatatlan állapotában még kevesebbet beszélt, mint amúgy. Nem kellett félteni, nyilván a saját maga egoizmusa megvolt, szeretett hülyéskedni, de önmagába véve nem sokat. Roppant különös módon, de közel állt a tökéletességhez. Legalábbis Lexia nagyon is azt gondolta.

  – Szerinted a csillagok... maguktól ragyognak... vagy valaki... ragyogtatja őket? – csuklott néhányat Oberon, miközben a lány ajkát figyelte.

  – Ragyogtatja? Nem hiszem – félénken elhúzta a száját, lesütötte szemét, majd az égre pillantott. Annyi mindent mondott volna, cselekedni akart, lerohanni a fiút a vallomásával, de nem. Ő csak csendben állt mellette és támogatta. Nem azért, mert ezt jobban szerette volna, hanem mert tudta, hogy Oberon semmire sem fog emlékezni másnap.

  A fiú ismét szívott egyet a cigarettájából.

  Lexia nem volt bátor. Nem akart kellemetlenséget, nem akarta azt sem, hogy az egyelőre nem létező barátsága fuccsba menjen, mert önmagát előrébb helyezi, mint a másikat. Akarta, hogy boldog legyen, akarta, hogy együtt legyenek, de nem így. A fiúra várt, és amit kapott, az csak egy üres hallgatás volt.

  Az egyetlen, ami vigasztalta, hogy legalább egy ég alatt vannak.

poe-poe-k

{2}

Bemutattál a barátodnak,

Ő próbálkozik.

Te nem tettél semmit,

Én mégis szeretnélek.

Ő próbálkozik,

De nem lehet,

Valószínűleg azért,

Mert még téged szeretlek.

{3}
Egy vonat száz kerékkel
Gördül végig a sínen,
Én pedig száz érzéssel nézek
Az égre,
Azon gondolkozva,
Leszek-e valaha a te száz
Kerekednek síne, leszel-e mind a
Száz érzésemnek ege?

{4}
Zene megy a fülhallgatóban,
Senki sem szól a másikhoz.
Mindenki csendes, mégis mindenki ordít. A hangok nem engedik, hogy
Akár egy percre is csend legyen.
Az ülésben ülve a tömegen
Végigfut egy gondolat. Legyen az bármi, egyik sem az lesz, mint az enyém.
Az enyém te vagy. Te.
Ezt pedig a busz tovább fogja vinni emlékeként valahova máshova.
Még csak eszükbe sem fog jutni a következő ülésben utazóknak,
Hogy egy napon én ültem ott, rád
Gondoltam és azt kívántam,
Bárcsak olyanok lennénk, mint a buszülés.
Mindenkinek szüksége lenne rám,
Én mégis egyetlen utasnak adnám magam.
Neked.

{5}
A repülő madarak lezuhannak.

{6}
- Hatáházi tudod ki?
- Nem.
- Humorista
- Miii, akkor olyan, mint Orbán?
- Mi bajod? Humorista.
- Kommunista? Geciiiii.
- HUMORISTA.

{7}
- Élvezném, ha eltévednék.
- Én is élvezném. Mármint, ha te tévednél el.

{8}
- Mit kérsz?
- Két üveg akármit.

{9}
Logikát ne keress a középiskolában, mert nincs.

{10}
Olyan fontos a kaja, hogy saját szobát kap. (spájz)

{11}
Beszélgetés a tizenegyedik osztályban az érettségiről, irodalom órán.
- Tanárnő kér egy sajtburger menüt?
- Nem lenne jó elhízni, te pedig nem szeretnél megbukni az érettségin.
- Akkor salátát tetszik kérni?

{12}
Verselemzés közben (Petőfi, Arany Jánoshoz című verse).
- Több is lesz köztük, mint szimpla barátság.
Csönd, majd egyszerre nevetés.
- Nem úgy! Nem úgy!
A tanár olvas.
"Ha hozzád ér lelkem, s meg talál égetni:
Nem tehetek róla... te gyujtottad ugy fel!"
- Ú, ez szivecske emoji!
- Szerintem inkább kacsintós!

gondolatok a lábtörlőn

Nem fanfiction

egy cica szemszögéből íródott kis pár szavas valami, miután a hőn szeretett gazdája kizárta a vihar idejére a lakásból. az ő gondolatai kalandoznak el.

namaste! tegnap színházban jártam, hétkor kezdődött az előadás és sherlock homles: a sátán kutyáját volt lehetőségem végignézni. rettenetesen jó volt, nagyon örülök, hogy a bérletemben benne volt ez a darab. ti milyen gyakran jártok egyébként, ha jártok? ha nem, miért nem?

 Kizártál.

Az ajtód előtt ülök, nyávogok, de nem történik semmi. Az eső szakad, én pedig egyre jobban fázom. Kezdem érezni a csípős hideget, áthatol a bőrömön egészen a csontomig. Már-már reszketek, de be szeretnék jutni hozzád a melegre. Odabújnék melléd a kanapéra, dorombolnék és esküszöm, nem pisilném le még egyszer a szőnyeget. Még szoknom kell az alomtálcát.

Elugrok az ablakba, benézek rajta és látom égni a villanyt. Mennydörgés. Megijedek, nyávogni kezdek és félek. Nem tudom, mi tévő legyek. Mégis hová bújjak? Az eső szakad, szinte biztos, hogy nem tudnék sehova messzire eltűnni, hogy valami menedéket találjak, amíg a viharnak vége nem lesz.

Még mindig nyávogok. Te odalépsz az ablak elé, rám nézel és gonoszan elmosolyodsz. Nem értelek. Kezeddel a redőnyt lehúzod, ezért hátra kell ugranom, nehogy apró mancsaimra zuhanjon az a félelmetes valami. Elszomorodok. Ismét magamra hagytál.

Megint ott vagyok, ahol az előbb. Összekucorodok az ajtó előtt, ahonnan egy kis meleg árad ki a padlófűtés miatt. Bent sokkal jobb lenne. Mindig a nyomodban lennék, nem hagynám, hogy megtegyél egy lépést nélkülem. Éhes is vagyok, fázom, a félelemről meg ne is beszéljünk. A bundám vizes lett, csurom vizes, s még át is jár a hűvös szél. Lehunyom szememet és várok. Nem tudom, mire, talán hogy megbocsájtasz és beengedsz.

A szánalmadra van szükségem. Azt sem bánom, ha nyávogva bocsánatot kell kérnem tőled, majd az öledbe feküdni és bújni, mint valami háziállat, csak eressz be, kérlek. Idekint megfagyok. Lassan nem tudok mozogni, a villámlás és dörgés halálra rémiszt. Ugyan kutyaugatást nem hallok, de csak reménykedni tudok, hogy nem a mi udvarunkon keresnek majd megnyugvást.

Nem tudom, mennyi idő telt, mióta kitettél a lábtörlőre. Ha szeretnéd, egeret is fogok neked, vagy madarat, gyíkot és kígyót, bármit, amit akarsz, csak hagy menjek be. Szükségem van rád. Eressz be.

Még mindig nem történt semmi. Már nem látok be az ablakodon, se az ajtó kis üvegein. Nem látom, bent vagy-e, gondolsz-e rám, eszedbe jutottam-e. Ha tudnék könnycseppeket hullatni, megtettem volna. Hogy hagyhatsz megint magamra?

 Fejemet lábamhoz teszem. Kezdek megnyugodni és nem érezni semmit. Nem érdekel, hogy gondolsz-e rám, eszedbe jutottam-e, bent vagy-e. Már nem. Nem akarok megtörni, nem akarok számítani rád. Nem akarom, hogy elhagyj és megfeledkezz rólam, amikor nehézzé válik szeretni engem. Nem akarlak többé. Még akkor sem, ha a gazdám vagy és sok boldog emlékünk van együtt. Nem törődtél velem, most itt fekszem átázva a lábtörlőn és próbállak elfeledni, csakhogy nem megy. Nem megy, mert te vagy a mindenem.

the tea break award

Szabályok
1. Köszönd meg a jelölést annak, akitől kaptad a díjat, említsd meg és linkeld be a blogját. Másold be a szabályokat a bejegyzésedbe te is.

2. Mielőtt megválaszolnád a kérdéseket, illesz be egy idézetet, amiről azt gondolod, hogy a legjobban illik hozzád, jellemez téged.

3. Válaszold meg a 8 kérdést, amiket a téged díjazó blogger tett fel.

4. Írj újabb 8 kérdést, amiket majd a te jelöltjeid fognak megválaszolni.

5. Jelöld meg azokat a bloggereket a blogjaikkal együtt, akiket megjutalmazol a díjjal, s magyarázd meg pár szóval, miért pont rájuk esett a választásod.

+1. Kívánj valami szépet az általad díjazott bloggereknek.

Az Idézet

"Ez is elmúlik egyszer. Lehet, hogy úgy, mint egy vesekő, de elmúlik."

Eszter Kérdései

1. Ha valamit megváltoztathatnál magadon/magadban, mi lenne az, és miért arra esne a választásod?

2. Szerinted milyen egy ideális ajándék a legjobb barátodnak?

3. Ha valamilyen más típusú blogot vezetnél, milyen lenne az?

4. Van valamilyen bevált módszered az ihlethiány ellen?

5. Mi a kedvenc filmed? Hogyhogy erre esett a választásod?

6. Mi a kedvenc ünneped?

7. Van olyan saját tulajdonságod, amitől a falra mászol?

8. Mikor van a legtöbb időd blogokat olvasni?

A válaszaim Eszter kérdéseire

1. Szerintem az alakomat. Igyekszem mindig sportolni, amikor csak lehetőségem van rá, de sosem leszek vele elégedett.

2. Most éppen jól jönne rá a válasz... Igazából én teát mondanék, egy fényképet kettőnkről (vagy ha egy "gang"ről van szó, akkor rólunk), tusfürdőt, parfümöt, fülbevalót vagy egy kis édességet.

3. Gondolkoztam egy személyes blog megnyitásán is, de majd még meglátom. Jelenleg egynek a vezetése is elég nehéz, de már harmadik hónapja, hogy minden héten hozok valamit!

4. Olvasás, zenehallgatás vagy csak szar szituációkba képzelem magam, amik sosem fognak megtörténni, azokból tudok ihletet is meríteni. :)

5. Az összes Marvel film. Teljesen odáig vagyok értük, a kedvenc színészem is Robert Downey Jr, illetve Chris Evans. :D

6. Olyanom nincs. (kifejtés: igazából egyik ünnepért sem rajongok, valahogy nem vonzz egyik sem. A karácsonyt kifejezetten taszítónak találom, mert manapság sok helyen nem az a jelentése, mint régen volt, hanem a fényűzés, pénzköltés és nyilván az ajándékok száma)

7. Igen, hogy sosem tudom eldönteni, mit akarok. Ezzel nagyon sokszor meggyűlik a bajom.

8. Általában iskolába menet, jövet vagy hétvégén, máskor igazából nincs időm. :(

Az én kérdéseim

1. Ha bolygó lehetnél, melyik lennél és miért?

2. Mit gondolsz arról, hogy egyre kevesebb olyan bloggert látunk, aki évek óta itt van?

3. Mit szeretsz a legjobban ebben az életérzésben, amit bloggerkedésnek hívnak?

4. Gondolkoztál már azon, hogy saját Youtube csatornát indíts?

5. Rabja vagy valamilyen játéknak?

6. Mesélj egy kicsit a kedvenc együttesedről/színészedről/random választott emberedről!

7. Mi alapján iratkozol fel egy blogra?

8. Örülsz, hogy kezdenek visszajönni a díjak?

Ezekre szívesen olvasok válaszokat itt kommentben bárkitől :D

A díjazottjaim

Eszter korlátozta az ő díjazottjait nyolcra, úgy gondolom, maradhat nekem is. A díjazottjaim nem kedvelési sorrendben vannak, úgy gondolom, mindegyikük megérdemli! Íme, lássuk ama csodás bloggereket, akik levettek a lábamról, még nem kapott ilyen díjat (vagy legalábbis nem tudok róla, ha mégis, ne hari) és fantasztikusnak tartom.

A nyolc díjazottam listája

1. Lyla , blogja pedig a Lyla's
2. Regina, blogja pedig az Ephemeral
3. Leandra F. Walsh, blogja pedig a redrum
4. Babu Miriel, blogja pedig a Galactic Nightmares
5. Papp Fruszi, blogja pedig a Logolepsy
6. Hazel, blogja pedig a stargazer
7. Lucia, blogja pedig az I promise nothing
8. Petra, blogja pedig a happy ending

+1
Kívánok nektek öleléseket egy téli estén, forrócsokit ősszel, virágkoszorúkat tavasszal, nyáron pedig annyi napsütést (bloggereknek? haha), hogy a végére elegetek legyen belőle.

festmény a pusztulásról

Dean Winchester x Castiel

kitört a világvége, Dean pedig eszeveszetten keresi Cas-t. amikor megtalálja, az angyal éppen festeget és igyekszik nem a pusztulásra gondolni. Cas ráveszi Deant a festésre, hazamegy a Mennybe és az alkotását rábízza Deanre, aki alig várja, hogy a szárnyas barátja visszatérjen, a festmény pedig ne legyen árva.

namaste! most, hogy újabb csütörtököt ünneplünk, vége a halloweennak és a mindenszenteknek, végre eljöhet az én időm is, hogy rátok zúdítsam ezt a sok zagyvaságot. ami az életemet illeti, egyre szarabb minden, de próbálok pozitív lenni, úgyhogy holnap el is megyek a lidlbe és veszek magamnak egy határidőnaplót 2018-ra. :) #szerelemhelyetthahahaha #szánalmasvagyok

 Kitört a világvége.

Az épületekről hullik a vakolat, lassan egy egész emelet is, az utcán járókelő turisták és lakosok fejvesztve rohannak a valami elől. Nem tudják, mi az és pont ezért félnek. Az ismeretlen mindig ijesztőbb, mint az, amit már tudsz, amit már képes vagy beazonosítani és képes vagy legyőzni is.

Dean Winchester száguldott az utakon a 67-es Chevrolet Impalájával, egyenesen ahhoz a panellakáshoz, amiben ideiglenesen meghúzta magát Sammel és Castiellel. Az öccsét már biztonságban tudta Bobby-val, akinek a lelkére kötötte, hogy mindenáron védje meg fiatalabb kiadását.

Amikor a motor leállt, Dean azonnal kipattant az autóból és sietős léptekkel tartott az emelet felé. Hármas szoba, hol vagy már? – Járt a fejében az egyetlen gondolat. Cas biztosan ott van még, ezért nem akart nélküle eltűnni. Angyal volt, tény, bármikor eltűnhetett volna, de az idősebb Winchester inkább nem bízta rá a dolgot. Ha rajta múlik, öt percen belül meghal.

Berontott az ajtón, szája pedig tátva maradt a döbbenettől. Cas éppen a hatalmas üvegablak előtt lévő festőállványnál álldogált és a tájat próbálta leutánozni ecsetvonásaival. Mint akit nem hat meg a dolog, hogy kitört a világvége, az emberek megvadultak és halálra tapossák egymást a kis mellékutcákon. Dean mérges lett. Úgy gondolta, ez Castiel hibája. Meg tudná akadályozni, legalábbis ha nem teljesen, akkor részben, mégsem teszi. A francba is, Cas miért nem csinált semmit?

– Találj öt másodpercen belül valami idióta indokot, hogy ne verjem be a képed! – Adta ki az utasítást Dean, mire Cas nyögött egyet.

– Azt hiszed, tudnék bármit is csinálni ezzel a helyzettel? Ugyan, kérlek. Ha ott fent azt akarják, hogy a világnak vége legyen, akkor vége is lesz.

Deant rettenetesen kikészítette, hogy barátja így áll hozzá a dolgokhoz. Az sem érdekelte, ha laposra kell vernie a fejét vagy egy szép lila foltot varázsolni a szeme köré. Egyszerűen nem hagyhatta, hogy csak úgy abnormális dolgokat csináljon, amikor nem kéne.

– Egy picit lehetnél... nyugodtabb – fűzte hozzá előző mondanivalójához Cas. Dean puffogott.

Castiel sóhajtott, odalépett a Winchester fiú elé, kezét pedig vállára tette. Farkasszemet néztek egymással és egyfolytában azon járt az agya, hogy meg kellene csókolnia, amíg még teheti. Igaz, hogy eddig barátok voltak és el sem tudta volna képzelni, hogy a kapcsolatuk egy fokkal feljebb fejlődjön, de valahol legbelül örült volna neki. Most pedig itt ez a flancos világvége, ami el akarja szakítani a neki legfontosabb emberektől. Mégis miért? Mivel érdemelte ezt ki? Hiszen ő csak szeretett.

– Csak fess te is egy pár percig. Ha megteszed, elmehetünk.

Dean felhorkant. Ekkora hülyeséget! Élet-halál harcot vívnak néhányan a maradásért, erre itt ez a szárnyas őrült, aki nyugodtan festeget egy amúgy sem szép panelházat. Kell ennél több ok arra, hogy beverje az orrát?

– Légy szíves.

Végül a férfi meggondolta magát, kikerülte Cas-t, de a szeme sarkából azért még rá pillantott. Nem tudta, mit akart elérni, de érezte, hogy a bolondját járatja vele. Ezért még igazán kapni fog, ha az idők jobbra fordulnak és túlélik ezt a katyvaszt.

Szóval Dean a vászon előtt állt, próbálta utánozni a Castiel által készített vonalakat, de nem volt nagy művészlélek. Az egyetlen, amit a testvérén kívül annyira szeretett és a védjegyévé vált, az az Impalája és a pite. Ez nem állíthatta meg a folytatásban, nem akarta, hogy holmi akrilfesték és lószőrből készült ecset legyőzze.

Észre sem vette, hogy telt-múlt az idő. Már lassan beesteledett, de alig haladt valamire. Az aprócska házak, amiket még látott már kedve sem volt lemázolni. Castiel boldogan mosolyodott el, ahogy ránézett a remekműre. Azt gondolta, siralmas, de legalább próbálkozott.

– Nem olyan jó, mint az enyém, de határozottan főnyeremény.

– Főnyeremény? Kétlem – csóválta a fejét Dean.

– Hát, legalább már érted, hogy nem a művésztudásod miatt kedvellek annyira.

Dean nem tudta, hogy értse ezt a mondatot.

Még sokáig álltak ott, csak bámulták a sötétet és azt a néhány pislákoló városi lámpát, ami egyben maradt. Még a szörnyűbbnél is szörnyűbb volt a helyzet. Cas pontosan ezért döntött úgy, hogy visszamegy a Mennybe és megpróbálja meggyőzni az ő drága Istenét, hogy hagyja abba a játszadozást és térjen vissza az unalmas hétköznapokba.

Talán azon ment a vita Isten és az angyalkái között, hogy valaki leverte a makettjéről az egyik várost. Jahj, szegény, hogy tudja sajnálni! Még a festést is abba kell miatta hagynia, ráadásul Dean össze is maszatolta a remekművét. Ez már igazán sajnálatos és megbocsáthatatlan dolog.

– Most mit fogsz tenni?

– Hazamegyek.

– Kipucolod a padlást?*

Cas unottan felvonta a szemöldökét és jobbnak látta, ha ebbe a vitába nem megy bele. Úgyis ő győzne, a Winchesternek esélye sem lenne. Még a felvetés is abszurd, hogy nyerhet ellene.

Elbúcsúzott Deantől, s magára hagyta a hangyányi panelban. A férfi csak állt ott, mint valami megkövesedett cserépedény, s várta, hogy a valóság álommá alakuljon, csak egy rossz rémálommá, amit másnapra elfelejthet. A baj csak az volt, hogy Castiel nem ért vissza, a festménye pedig átruházódott rá. Ő lett annak a sok helyet foglaló, nem is művészi alkotásnak a gazdája.

Ahogy jobban megnézte, rájött, hogy Cas nem is a téglát festette a másik ház oldaláról, hanem a pusztulást. Dean csak nyelt egy nagyot, leemelte a vásznat az állványról és kisétált a parkolóba. Beszállt az Impalába és sóhajtott. Végre kieresztette azt, ami napok óta benne volt.

Csak bámult maga elé, a hátsó ülésen a festménnyel és várt valami jelre. Valamire, ami azt jelezte számára, hogy Cas hamarosan visszatér, a műalkotás pedig nem lesz gazdátlan és árva.

*már nem emlékszem, melyik évadban és részben volt, de határozottan megragadt bennem ez a mondat