ufómesék

  A kislány az erkélyen pihent, kezében a plüssmackójával és várta az apukáját, hogy együtt nézhessék a csillagokat, mint minden este.

  Ahogy végigpillantott az égen, észrevette, hogy valami más. Valami szokatlan, egyáltalán nem olyan, mint eddig volt, és ezt muszáj volt megosztania az édesapjával is.

  – Papa! Papa, ott egy csészealj! – Ugrált a kislány, miközben szorongatta a férfi kezét. Ő lemosolygott csemetéjére.

  – Persze, kicsim, hiszen a kis űrlények mivel közlekednének? – kérdezte mulatságosan az édesapa, majd felemelte a csöppséget és magához szorította. – Nézd csak! – mutatott fel az égboltra.

  Milliónál is több csillag és mindenféle űrbéli dolog ragyogott fenn. A kislány szájtátva figyelte, ahogy egyik hullócsillag követi a másikat. Közben lehunyta szemét, némán elmormolt egy kívánságot és apja csillogó szemébe nézett.

  – Apu, az űrlények nem bántanak minket?

  – Ugyan miért tennék?

  – Hát, mert mások vagyunk.

  – Te bántasz embereket azért, mert mások? – tette fel a kérdést bölcsen a szülő, miközben letette a leányt.

  – Nem, apu, sosem.

  – Látod, ilyen egyszerű – simította meg a fejét, mintha valami aprócska jószág lenne, aztán leguggolt mellé, hogy beállítsa a távcsövet.

  – Tudod, papi, egyszer szeretnék felmenni az égbe.

  – És miért? – kíváncsiskodott a férfi.

  – A fényes kis pontok miatt. Az űrhajóból talán megfoghatom őket. Így ni! – megmutatta, hogy csapja össze a tenyerét, mintha tényleg sikerült volna elkapni valamit. Mondjuk egy fénylő pontocskát.

  – Egész biztosan, kincsem – szünetet tartott –, de nézd csak, már kész is a távcső! – A kislány ujjongott, odaszaladt a papájához és a mellkasához bújt.

  – Papa, látni akarom!

  – Mindjárt, mindjárt, ne legyél türelmetlen – csitította a lányt.

  A férfi odaengedte csemetéjét a távcsőhöz, majd szomorúan oldalra fordult. Valami bajt érzett, egyszerűen más volt az az éjszaka, mint a többi és ezt nagyon jól tudta. Valószínűleg az utolsó, amit közösen tölthetett a kislányával.

  – Papi, nézd! Ott egy ufó!

  – Űrlény, kincsem. Az ufó annyira hétköznapi szó – mosolygott az apuka.

  – Igazad van. Szóval ott egy űrlény! Nézd, milyen gyorsan halad!

  – Az csak egy repülőgép.

  – Akkor is gyors! – Ismét megszólalt. – Papi, a mama mikor jön ki?

  – Most csinálja a vacsorát, tudod, hogy ilyenkor nem hagyhatja egyedül a konyhát.

  – Mert akkor mérges lesz és felgyújtja magát? – Nézett arrébb a lányka, papája szempárját keresve.

  – Igen.

 – Én nem lennék mérges, ha a mami el akarna menni valahová. Tudom, hogy úgyis mindig visszajön. – Vállat vont a csöpp, és visszafordult játékszeréhez.

  Az apa gombócot érzett a torkában. Nem akarta elszomorítani csemetéjét, hogy talán ő nem fog visszatérni, legalábbis nem úgy, ahogy ő gondolja. Nem fogják majd egymás kezét többé, nem nézik majd együtt a csillagokat. Neki másutt van a helye és hamarosan elérkezik az idő, hogy távozzon.

poe-poe-k #2

{13}

–  Mi van, kiugrasz az ablakon bánatodban?

– Nem én vagyok az, akinek ki kéne ugrani.

{14}

Rám nézett, nevetett.

- Mi van?

– Hagyjál már békén!

{15}

– És mit csinált a tizenegy déli állam?

– Amerikai Egyesült Államokat!

– Nem.

– Akkor nem!

{16}

– Lincoln kiadta 1862-ben a letelepítési törvényt. Írjátok le.

– És mit telepített le? Az Utorrentet?

{17}

– Arany fa szimbólumot használ a Toldiban.

– Faszimbólumot? *röhögés*

– Akkor fára építi a szimbólumot. Így jó lesz?

– Fasza.

{18}

Egyik évfolyamtársam éppen a padban matat valamit. Vagyis reméljük, hogy a padban.

– Nem vagy büszke? (tanár)

– Nem.

*röhögés*

– Engedd el (másik évfolyamtársam).

– Minek fogtad meg? (tanár)

{19}
– Amikor anyád azt mondja, lesz valami konfliktuskezeléses előadás meg párkapcsolati tanácsadás  meg ilyenek és az arcába röhögsz (én).
– Menjünk el négyesbe csajos progi. Mipoén (egyik barátnőm).
– Nekem nem kell egyik se. Tökéletes az életem. HAHAHAHA, no (én).
– EZT TE SE HISZED EL. Ma ez volt a nap poénja (egyik barátnőm).
– Az év (másik barátnőm).

{20}
Vasárnap este 22:21-et mutat az óra. Tipp, hogy miről folyik a csevegés?
– És ha osztod hattal, akkor az 180:6=30 fok pl. Így pí per hat a harminc fok.
– De honnan tudod, hogy hattal kell osztani? Nem 180:30 az hat ezért 180/6? Vagyis pí per hat? (én)

{21}
Vasárnap este 21:58, egy másik emberrel. A téma ezúttal nem matek, hanem politika.
– Jó, de Japánnak honnan van annyi pénze? Amerikából. Amerikának honnan van pénze? Amerikát Kínában gyártották.
– Ez jó volt (én).

{22}
– Mit csinálsz? (én)
– Sírok a takaró alatt, hogy sosem fogunk leérettségizni (egyik barátnőm).
– Siralmas tényleg, és elég valószínű.
– Napi program (másik barátnőm).
– Mindennapi* program (én).
– Inkább napi rutin. Olyan mint a fogmosás. Napi kétszer (egyik barátnőm).

{23}
– Azt, hogy én mit tekerek a jointomba, az legyen az én dolgom (cukorka és szivárvány). (bff)
– (és városligeti öntözött fű) (én)

{24}
– Szóval ártatlanul futkosok az Aldiban... Mire mit hallok (bff)?
– Futkosol. Mindig futkosol teeee (én).

{25}
Tavaly év végén 2 igazolatlanom volt, legjobb barátnőmnek egy sem.
– 0 igazolatlan. Bumm (bff).
– Pff. Az szar (én).

{26}
– Minden szünet előtt kapunk áldást, hiszen vallásos iskola, de csak ha kérünk. Én sose kérek, de ez mellékes. Engem az se segítene meg (én).

{27}
Tavaly nyár legelején bevásároltam művészcuccokból és vettem magamnak olyan papírt, ami irtó sokba került, de jó minőségű. Beküldtem egy olyan csoportba, ahol három barátnőmmel együtt vagyok bent.
– Egyébként rájöttem, hogy a papír, amit most vettem, többet ér, mint az életem (én).
– Többet ér, mint négyünk élete összesen (egyik barátnőm).

{28}
Június 5; 22:50. Egy ilyen üzenetet kapok a legjobb fiú barátomtól:
– Hallod... Ver a szívem.
– Az enyém is (én).
– Ijjjooooooo (ő).

{29}
Beszélgetés a legjobb barátnőmmel valami hülyeségről.
– Most már elmondhatod holnap, hogy állatokat is mentesz (bff).
– Tényleg. Jó ember vagyok. Biztos a mennybe megyek (én).
– Huh, mielőtt ilyet mondasz, ments még meg néhány macskát (bff).

{30}
– Felcsapsz terroristának?
– Hát, kell valami világot megváltó hivatás, nem?

{31}
Újabb béefef sztájl.
– Ne tagadddddd, lol (én).
– Nem tagadok semmit.
– Budapeszt lájf (én).
– Tudod itt még a fű is olcsóbb. Igazából a városligetből lopom.
*nevetős smiley tőlem*
– Ott legalább öntözik.

{32}
Tavaly volt évvégén kisvizsgánk.
– Geci, ha holnap meglesz a kettes... ezt a történetet fogom mesélni az unokáimnak.

{33}
– X, szívj egy cigit (A)
– Elfogyott (X)
– X pénteken ideadta nekem az utolsót (B).
– Kiégtek... (C)
– Deari (A).

{34}
– Lol, a legnagyobb bűnöm, hogy heti egy helyett kétszer megyek mekibe. Hagyjatok.
– Menjél gyónd le.

{35}
Tavaly úgy volt, hogy a három barátnőmmel, akiket fent is említettem, elmegyünk a suli által szervezett bálba. Később nem jött össze a bál, de ez mellékes a sztori szempontjából.
– Szerintetek mi lesz, ha elhívom egy nem a mi sulinkba járó barátnőmet? Elvileg nem lehet (harmadik barátnő).
– Megmondod, hogy a csajod (egyik barátnőm)
– Valószínűleg támogatják a leszbiket... (harmadik barátnő)
– Csak aztán mehetsz gyónni (másik barátnő).

{36}
– Mim van, csesszétek meg, miiiim? (egyik barátnőm)
– AZ A FILMES BORÍTÓ, AHHH. Nekem is kell *sírós fej* (én).
– 3400 kibaszott forint volt, hogy meredjenek meg. És még zacskót se adott mellé.

{37}
Ide egy nagyon király beszélgetést akartam tenni, de félek, hogyha valaki megtalál, akkor rohadtul nem kéne annak itt lennie. Szóóóval, itt egy másik.
Szaktanári figyelmeztetés: órán templomi éneket énekelt, kijelentette, hogy Ő az Isten.

{38}
Újabb béefef beszélgetés.
– Amúgy ha másik suliban vagyok, úgy érzem, mintha hazaárulást követnék el (én).
– Csak behatoltál más határvonalakra (bff).

{39}
Egyik osztálytársam, aki fiú, leborotválta a szőrt a lábán, de mindenütt. Egy keresztet csinált bele...

{40}
Beküldtek egy képet.
VÁLASSZ EGY TÉMAKÖRT:
Alkohol vs vallás

i'm into you

Cheryl x Josie

namaste! képzeljétek, nekem még mindig iskola van, holnap már csendesnap a suliban (szóval karácsonyi műsorokat nézünk más osztályoktól, aztán templom és go home). ma voltam a négyzetemmel (négyen vagyunk barátok) teaházba, megajándékoztuk egymást, nagyon élveztem, holnap még viszek pluszba négy ajándékot más barátoknak, úgyhogy kb. csak azért megyek iskolába. a crushomnak is adni fogok, remélem értékeli majd.
ui: a riverdale utolsó három részét nem láttam (vagy kettőt?), de attól még shippelem a csajokat.

  Ott volt. Gyönyörű ruhában sétált végig a folyosón, szinte már kiáltott felém, hogy tépjem le róla. Gyűlöltem látni, ahogy másra kacsint és mindenkinek integet a folyosón. Én akartam lenni az egyetlen, akinek integet.

  Dühösen fújtattam végig a többiek között, néhol ellöktem egy-egy srácot vagy szerencsétlen csajt, hogy Josie után eredjek. Meg akartam találni még az óra kezdete előtt. Kérdeznem kellett valamit. Valami nagyon-nagyon fontosat.

  Tegnap rajzoltam. Általában rajzolok, ha ideges vagyok. Főleg álmokról, beteljesületlen vágyakról. Tegnap őt rajzoltam. Azt akartam, hogy lássa. Meg akartam neki mutatni. Attól féltem, talán megrémül. A múltkori miatt. Akkor is kapott egy rajzot és nem tetszett neki.

  Kicsit csapzott voltam, ezért mielőtt beléptem a terembe, ahol a hangszerek voltak, megigazítottam a hajam, a vörös ruhám és magabiztosan belöktem az ajtót. Josie ijedten fordult hátra, aztán elmosolyodott és intett, hogy üljek mellé.

  – Mi újság, Cheryl?

  – Csak lecsekkoltalak. Tudod, mert kaptál egy disznószívet.

  – Ó – Josie elszomorodott.

  – Nem, nem úgy...! Ah... – kaptam a fejemhez. – Én itt vagyok, oké? Ha beszélni akarsz.

  – Köszönöm, ez sokat jelent nekem.

  Megsimítottam a karját. Már kétszer két napon belül. A legutóbbi a Pop's-ban történt, amikor Betty, Veronica, Archie és Jug is bent voltak. Elég részletes emlékeim vannak arról a pillanatról. Josie olyan szép volt. Megint látni akarom abban a ruhában.

  – Minden oké? – nézett rám aggódva. Talán elbambultam egy picit.

  – Persze, persze! – ráztam meg a fejem, hogy felébredjek. – Menjünk. A Pussycats nem építi magát újra.

  – Nincs Pussycats. Feloszlottunk, rémlik? Kiléptek.

  – Ezért csinálsz egy másikat.

  – Cheryl...

  – Gyerünk, Josie! Cheryl Blossom vagyok és nekem senki sem mondhat nemet.

idegösszeroppanás - problems { I }

egy lány lelki fájdalma, és az anyukája meg nem érettsége kap helyet ebben a szösszenetben. hogy mennyire nehéz egyedül átvészelni a szomorúságot.

  Zokogva, összeszorított szájjal és könnyfátyol takarta szemmel ütöttem az előttem lévő falat. Kibuktam. Anyám pedig fel akarta hívni a legjobb barátom, hogy átjöjjön és beszélgessen velem. Ahelyett, hogy megpróbálná ő maga. De mindegy is. Lényegtelen.

  A szívem minden egyes lélegzetvételemnél apró szilánkokra törött bennem és elkezdett belülről felvágni. Először a szerveimet, aztán szépen lassan a lelkemet is.

  Bömböltem. Nem bírtam abbahagyni a sírást és ez megrémisztett. Életemben nem könnyeztem még ennyit. Eltorzult arccal ütöttem egy utolsót a falba. A bütykeim véresek voltak, ki sem tudtam nyitni a kezem. Zokogtam, de nem a karcolások miatt, hanem a fejemben újra és újra felbukkanó képkockák miatt. Gyűlöltem. Tönkretettek.

  Törökülésben ültem, csendben hagytam, hogy a könnycseppek versenyezzenek az arcomon. Még pislogni is csak ritkán pislogtam. Anya ekkor rontott be. Aggódva kapkodott tekintetével, aztán észrevett. Felnéztem rá még mindig könnyezve, de nem szóltam semmit. Vártam. Azt akartam, hogy az az érzés tűnjön el a mellkasomból, bármi áron. Képes lettem volna kivágni onnan egy késsel.

  – Kicsim!

  Csak néztem a szemeit, sírtam, és imádkoztam, hogy legyen vége. Az idegösszeroppanás nem egyszer fordult velem elő, a héten ez volt a harmadik eset és még csak csütörtök van.

  Anya hívni akarta a mentőket, mert nem tudta, mit tegyen. Nem tudta mit tegyen a saját gyerekével. Aki szenvedett.

  Ismét egyedül voltam. Senki sem tudott segíteni, mert nem értették, mit éreztem. Még én magam sem. A sírással ki akartam folyatni az összes fájdalmam, hátha megfulladok benne, csakhogy valami erősebb, strapabíróbb anyagból készülhetett, mert még mindig ott volt. Tönkre akart tenni és meg is tette. Elpusztítottam saját magam és ez sem volt elég, mert újra és újra visszajött. Mindenhol láttam a képeket.

  Leszorítottam a szemhéjam, hátha sötétség vesz körül, mint minden normális embert, csakhogy régóta nem voltam az. Gyűlöltem a fájdalmat. Mégis évek óta szobatársam volt.

  Az egyetlen, akire szükségem lett volna, nem volt mellettem. Nem számítottam és nem számított neki a barátságunk sem. Őt választotta, én pedig mehettem oda, ahonnan jöttem, mert ismét találtak egy jobbat. Mindig második maradok. Aki annak született, az az is marad.

  – Pszichológushoz kell menned. Ez nem normális.

  Igen. Mindig mindent letudott ennyivel. Hogy nem vagyok normális.

sebesült madár

Egy lány és egy fiú közös pillanata, kis elmélkedéssel és némi túlgondolással.

   Lángolt.

  Hozzáértem a mellkasodhoz, a szívedre tettem pehelykönnyű kezem, ami felhevülve kiáltott a messzeségbe. Csak álltam előtted és néztem, ahogy a tenyerem körül pirosas fény jelenik meg és minden szívdobbanásodnál egyre vakítóbb lesz, akár a lángsugarú nyár.

   Rám néztél és elmosolyodtál, mintha én lennék az utolsó öröm a Földön, ami kijár neked.

   Igazából nem láttam a piros fényeket. Nem láttam a szexi bugyinedvesítő mosolyod mögé és nem tudtam elképzelni sem, neked milyen érzés lehet, hogy hozzád értem.

Csak ott álltunk, pirospozsgás arccal és remegő testtel egymás előtt, mint akik mindjárt leszaggatják a másik ruháit.

  –  Szeretném látni, ahogy kimondod a nevemet - suttogtad negédesen, miközben egy kósza tincset a fülem mögé tűrtél.

  –  Szeretném látni, ahogy a szíved dobban egyet ennek hallatára.

  Szívdöglesztő mosolyod levakarhatatlan volt, szemed szikrázott és nem akartad elengedni az enyémet. Alig tudtam levegőt venni, ahogy rád néztem. Mintha csak egy kalitkába kényszerült madár lettem volna, akinek még a szárnya is eltörött. Ettől függetlenül csodálatos volt.

Igazi, zavarban levő és zavarba ejtő, szerelmes srác, aki nem foglyul ejtett egy sebesült madarat, hanem elhatározta, hogy gondoskodni fog róla a világ végezetéig. Mert a madárka nem akarata ellenére volt ott. Bármikor kirepülhetett volna anélkül, hogy fájdalmat okozna magának. A gond csak azzal volt, hogy nem akarta összetörni a fiú szívét.

házi nyúlra nem lövünk

Alíz Csodaországban

Alice a Kalaposnál teázik, mikor a Fehér Nyúl megzavarja, hogy ideje hazamenni, Alice bepöccen és üldözni kezdi a jószágot egy puskával. +12

namaste! az utóbbi időben rádöbbentem, hogy nekem mindenképpen pszichológiát kell tanulnom, ami azt jelenti, hogy több, mint négyszáz pontot kell összekaparnom jövőre. milyen jó! emellett ma a crushommal mentem haza (elég sokszor előfordul, egyébként), aki szépen belelökött egy pocsolyába én meg csurom vizesen vonatoztam haza. fenomenális volt.

– Alice, kedvesem, azt hiszem, ideje lenne indulni – nézett rá a Fehér Nyúl a szőke hajú lányra, aki még nagyban iszogatta a teáját a Kalapossal.

Amint a leányzó meghallotta ezt a mondatot, mérgesen az állatra nézett. Gyűlölte, ha megmondták neki, mit tegyen. Arról nem is beszélve, hogy az ehhez hasonló kijelentésektől felment az agyvize, bekattant nála valami és onnan a Jóisten se tudta visszahozni.

Alice a puska után kapott, ami a Kalapos mellett volt. Hogy mit keresett ott? Ki tudja. Talán Chesire tudta, ő rejtette el, mert várható délutánra egy kis parti. Ohó, de még milyen parti!

A szőkeség még utoljára a szemöldökét összevonó Kalaposra nézett, majd az ijedt Fehér Nyúlra. Nem is tudta, mit cselekszik, nem volt tudatánál, mert agyát elöntötték a kétes gondolatok. Tegye, ne tegye. Mindenkinek jobb lesz, ha az az idegesítő kis nyulacska már nem lesz a színen.

– Köszönj el szépen, ugrifüles! – Utasította Alice az albínó állatot, majd ujját a ravaszra vezette és eszeveszett lövöldözésbe kezdett, mint a való életben a merénylők.

A nyúl nem tudott sehová sem bújni, Alice mindenütt megtalálta. Egy üregben próbált menedéket találni, de mivel már lakták és nem akart bajt hozni a fejükre, így inkább futott tovább a nyílt terepen.

Alice eleinte meg sem próbálta eltalálni a jószágot. Mikor közeledett az erdő egy másik része, meggondolta magát és már pontosan őt célozta. A szerencsétlen kis rágcsálót, aki felbosszantotta a bekattant csajt.

Mielőtt a Fehér Nyúl befuthatott volna a bozótosba, Alice eltalálta, a kis teremtés pedig összerogyott a földön. Egy cseppnyi bűntudat sem volt benne, hogy ezt tette egy élőlénnyel. Amikor végre utolérte, megállt mellette, lihegett, aztán a nyakánál fogva felemelte jobb kezével. Másikban a puskát tartotta, s vérszomjas tekintettel nézett végig a holttesten.

Nem volt elég neki. Még többre és többre vágyott, de tudta, hogy ennyi nem lesz elég neki. Nem holmi nyulacskákra vágyik, hanem valami nagyobbra, valamire, ami ellenfélnek is megteszi. Másokra. Emberekre. Ekkor tudatosult benne, hogy ő tényleg bekattant.

legalább egy ég alatt

reménytelennek tűnő szerelem október huszonkilencedikén. két fiatal az erkélyen áll és megpróbálnak beszédbe elegyedni, csakhogy a fiú ittas állapota miatt ez nehéz.

  Hűvös volt, október huszonkilencedike valahogy a szokásosnál is sötétebbre sikeredett, bár ezt a kint tartózkodó, korlátnál álló fiatal fiút nem zavarta. Beleszívott az újonnan kapott cigarettájába, majd óvatosan kifújta a füstöt az ég felé. A csillagok lassan fent voltak, de alig látszott belőle valami a leereszkedő köd miatt.

  Sok minden nyomasztotta. Volt már benne pár pohár mindenféle, nem csak egy kis házi pálinka meg vodka, ki tudja, micsoda keverékeket nyomtak a kezébe a barátai. Zsongott a feje, alig bírt megkapaszkodni a korlátban.

  – Hé, jól vagy?

  Lexia hangja a szokásosnál aggodalmasabban csengett, a fiú állapotát tekintve meg lehetett érteni. Tudta, hogy Oberon túlzásba tudta vinni a tudatmódosító szer használatát annak ellenére, hogy nem volt száz százalékig egészséges.

  – Hmm – motyogta a fiú, miközben tekintetét végigvezette a lányon, aki odacsoszogott mellé. Ő sem volt tökéletesen józan, de azért tisztábban tudott gondolkodni, mint rajta kívül akárki a telken. – Óummm...

  Lexia elnevette magát, miközben a füle mögé tűrt egy tincset. Zavarban volt, teljesen kipirosodva állt Oberon mellett, aki mindebből semmit sem vett észre. Persze, hogy is várhatná az ember? A férfiak azt sem látják, ami a szemük előtt van. Ha azt mondod nekik, hogy jól néznek ki, valami mögöttes jelentést keresnek, holott csak azt mondtad, hogy jól néznek ki.

  – Felhívom... anyát, hogy itassa meg a... kutyámat – mindezzel semmi probléma nem lett volna, ha ez nem hajnalban jut a fiú eszébe.

  – Hagyd csak. Már biztosan alszik, de nem felejtett el gondoskodni róla – mosolygott szelíden Lexia, majd megdörzsölte karját. A csípős októberi hideg kezdte megfagyasztani.

  Oberon lágyan bólintott, mint aki azt sem tudja, milyen bolygón van. Úgy látszik, használhatatlan állapotában még kevesebbet beszélt, mint amúgy. Nem kellett félteni, nyilván a saját maga egoizmusa megvolt, szeretett hülyéskedni, de önmagába véve nem sokat. Roppant különös módon, de közel állt a tökéletességhez. Legalábbis Lexia nagyon is azt gondolta.

  – Szerinted a csillagok... maguktól ragyognak... vagy valaki... ragyogtatja őket? – csuklott néhányat Oberon, miközben a lány ajkát figyelte.

  – Ragyogtatja? Nem hiszem – félénken elhúzta a száját, lesütötte szemét, majd az égre pillantott. Annyi mindent mondott volna, cselekedni akart, lerohanni a fiút a vallomásával, de nem. Ő csak csendben állt mellette és támogatta. Nem azért, mert ezt jobban szerette volna, hanem mert tudta, hogy Oberon semmire sem fog emlékezni másnap.

  A fiú ismét szívott egyet a cigarettájából.

  Lexia nem volt bátor. Nem akart kellemetlenséget, nem akarta azt sem, hogy az egyelőre nem létező barátsága fuccsba menjen, mert önmagát előrébb helyezi, mint a másikat. Akarta, hogy boldog legyen, akarta, hogy együtt legyenek, de nem így. A fiúra várt, és amit kapott, az csak egy üres hallgatás volt.

  Az egyetlen, ami vigasztalta, hogy legalább egy ég alatt vannak.