házi nyúlra nem lövünk

Alíz Csodaországban

Alice a Kalaposnál teázik, mikor a Fehér Nyúl megzavarja, hogy ideje hazamenni, Alice bepöccen és üldözni kezdi a jószágot egy puskával. +12

namaste! az utóbbi időben rádöbbentem, hogy nekem mindenképpen pszichológiát kell tanulnom, ami azt jelenti, hogy több, mint négyszáz pontot kell összekaparnom jövőre. milyen jó! emellett ma a crushommal mentem haza (elég sokszor előfordul, egyébként), aki szépen belelökött egy pocsolyába én meg csurom vizesen vonatoztam haza. fenomenális volt.

– Alice, kedvesem, azt hiszem, ideje lenne indulni – nézett rá a Fehér Nyúl a szőke hajú lányra, aki még nagyban iszogatta a teáját a Kalapossal.

Amint a leányzó meghallotta ezt a mondatot, mérgesen az állatra nézett. Gyűlölte, ha megmondták neki, mit tegyen. Arról nem is beszélve, hogy az ehhez hasonló kijelentésektől felment az agyvize, bekattant nála valami és onnan a Jóisten se tudta visszahozni.

Alice a puska után kapott, ami a Kalapos mellett volt. Hogy mit keresett ott? Ki tudja. Talán Chesire tudta, ő rejtette el, mert várható délutánra egy kis parti. Ohó, de még milyen parti!

A szőkeség még utoljára a szemöldökét összevonó Kalaposra nézett, majd az ijedt Fehér Nyúlra. Nem is tudta, mit cselekszik, nem volt tudatánál, mert agyát elöntötték a kétes gondolatok. Tegye, ne tegye. Mindenkinek jobb lesz, ha az az idegesítő kis nyulacska már nem lesz a színen.

– Köszönj el szépen, ugrifüles! – Utasította Alice az albínó állatot, majd ujját a ravaszra vezette és eszeveszett lövöldözésbe kezdett, mint a való életben a merénylők.

A nyúl nem tudott sehová sem bújni, Alice mindenütt megtalálta. Egy üregben próbált menedéket találni, de mivel már lakták és nem akart bajt hozni a fejükre, így inkább futott tovább a nyílt terepen.

Alice eleinte meg sem próbálta eltalálni a jószágot. Mikor közeledett az erdő egy másik része, meggondolta magát és már pontosan őt célozta. A szerencsétlen kis rágcsálót, aki felbosszantotta a bekattant csajt.

Mielőtt a Fehér Nyúl befuthatott volna a bozótosba, Alice eltalálta, a kis teremtés pedig összerogyott a földön. Egy cseppnyi bűntudat sem volt benne, hogy ezt tette egy élőlénnyel. Amikor végre utolérte, megállt mellette, lihegett, aztán a nyakánál fogva felemelte jobb kezével. Másikban a puskát tartotta, s vérszomjas tekintettel nézett végig a holttesten.

Nem volt elég neki. Még többre és többre vágyott, de tudta, hogy ennyi nem lesz elég neki. Nem holmi nyulacskákra vágyik, hanem valami nagyobbra, valamire, ami ellenfélnek is megteszi. Másokra. Emberekre. Ekkor tudatosult benne, hogy ő tényleg bekattant.