gondolatok a lábtörlőn

Nem fanfiction

egy cica szemszögéből íródott kis pár szavas valami, miután a hőn szeretett gazdája kizárta a vihar idejére a lakásból. az ő gondolatai kalandoznak el.

namaste! tegnap színházban jártam, hétkor kezdődött az előadás és sherlock homles: a sátán kutyáját volt lehetőségem végignézni. rettenetesen jó volt, nagyon örülök, hogy a bérletemben benne volt ez a darab. ti milyen gyakran jártok egyébként, ha jártok? ha nem, miért nem?

 Kizártál.

Az ajtód előtt ülök, nyávogok, de nem történik semmi. Az eső szakad, én pedig egyre jobban fázom. Kezdem érezni a csípős hideget, áthatol a bőrömön egészen a csontomig. Már-már reszketek, de be szeretnék jutni hozzád a melegre. Odabújnék melléd a kanapéra, dorombolnék és esküszöm, nem pisilném le még egyszer a szőnyeget. Még szoknom kell az alomtálcát.

Elugrok az ablakba, benézek rajta és látom égni a villanyt. Mennydörgés. Megijedek, nyávogni kezdek és félek. Nem tudom, mi tévő legyek. Mégis hová bújjak? Az eső szakad, szinte biztos, hogy nem tudnék sehova messzire eltűnni, hogy valami menedéket találjak, amíg a viharnak vége nem lesz.

Még mindig nyávogok. Te odalépsz az ablak elé, rám nézel és gonoszan elmosolyodsz. Nem értelek. Kezeddel a redőnyt lehúzod, ezért hátra kell ugranom, nehogy apró mancsaimra zuhanjon az a félelmetes valami. Elszomorodok. Ismét magamra hagytál.

Megint ott vagyok, ahol az előbb. Összekucorodok az ajtó előtt, ahonnan egy kis meleg árad ki a padlófűtés miatt. Bent sokkal jobb lenne. Mindig a nyomodban lennék, nem hagynám, hogy megtegyél egy lépést nélkülem. Éhes is vagyok, fázom, a félelemről meg ne is beszéljünk. A bundám vizes lett, csurom vizes, s még át is jár a hűvös szél. Lehunyom szememet és várok. Nem tudom, mire, talán hogy megbocsájtasz és beengedsz.

A szánalmadra van szükségem. Azt sem bánom, ha nyávogva bocsánatot kell kérnem tőled, majd az öledbe feküdni és bújni, mint valami háziállat, csak eressz be, kérlek. Idekint megfagyok. Lassan nem tudok mozogni, a villámlás és dörgés halálra rémiszt. Ugyan kutyaugatást nem hallok, de csak reménykedni tudok, hogy nem a mi udvarunkon keresnek majd megnyugvást.

Nem tudom, mennyi idő telt, mióta kitettél a lábtörlőre. Ha szeretnéd, egeret is fogok neked, vagy madarat, gyíkot és kígyót, bármit, amit akarsz, csak hagy menjek be. Szükségem van rád. Eressz be.

Még mindig nem történt semmi. Már nem látok be az ablakodon, se az ajtó kis üvegein. Nem látom, bent vagy-e, gondolsz-e rám, eszedbe jutottam-e. Ha tudnék könnycseppeket hullatni, megtettem volna. Hogy hagyhatsz megint magamra?

 Fejemet lábamhoz teszem. Kezdek megnyugodni és nem érezni semmit. Nem érdekel, hogy gondolsz-e rám, eszedbe jutottam-e, bent vagy-e. Már nem. Nem akarok megtörni, nem akarok számítani rád. Nem akarom, hogy elhagyj és megfeledkezz rólam, amikor nehézzé válik szeretni engem. Nem akarlak többé. Még akkor sem, ha a gazdám vagy és sok boldog emlékünk van együtt. Nem törődtél velem, most itt fekszem átázva a lábtörlőn és próbállak elfeledni, csakhogy nem megy. Nem megy, mert te vagy a mindenem.