Steve Rogers x Tony Stark
tini!Steve dolgozatot ír felnőtt!Tonyból. ssak róla szólnak a kérdések, ő idegesen,
értetlenül összeráncolja a homlokát, miközben írja a tesztet
és azon gondolkozik, mégis hogy lehet egy ilyen emberről feladatsort összeállítani.
Steve Rogers ott ült
abban a nyomorult padban a nyomorult osztálytársai között,
nyomorult tanárokkal körülvéve. Gyűlölte az iskolát, kiskora
óta a hadseregben akart szolgálni és nem értette, miért kell
naphosszakat az iskolában töltenie, mikor a leendő munkahelyén
senki sem fogja megkérdezni tőle: mi az a kovalens kötést? Ez
elég könnyű lehet egyeseknek, de ő nem a kémiazsenik közé
tartozott.
Egy méreg tekintetű
tanár a szerencsétlen fiatal elé csúsztatta a tesztet, amelyen
csomó vonal, négyzetrács díszelgett, meg a gyengébbek kedvéért
néhány karikázós feladat is, hogy legyen egy kis sikerélményük.
Aha, hát Steve nem így gondolta.
Megvárta, míg a tanár
bólint, hogy kezdhetik, aztán elkezdte forgatni a feladatlapot. Nem
akart nekivágni a tanulmányozása nélkül, ki akarta szűrni a
legnehezebb feladatokat és a legkönnyebbekkel kezdeni. Hogy
talált-e olyat? Hmm, nem igazán, pedig nagyon próbálkozott a
kiscsákó.
Akármit olvasott a
lapon, minden mondatban szerepelt Tony Stark neve, ez kezdte kicsit
idegesíteni. Ennyire gazdag, öntelt, nagyképű és egoista
barmot még nem hordott a hátán a föld – gondolta Rogers
magában, miközben orrát fel-le mozgatta. Nem szerette Tony-t egy
cseppet sem. Minden áldott nap hallott róla, látta az újságban
vagy a tévében, sőt most még a tesztjeik kérdései is erről a
ficsúrról szólnak! Mi lesz az érettséginél? Már az is csak
Stark-ról fog szólni?
Steve óvatosan a tanári
asztal felé nézett, ahol a tanár elbóbiskolt. Gyorsan előszedte
a puskáját és mindent leírt róla, amit csak tudott. Firkantotta
a csúnyábbnál csúnyább betűket, számolni is próbált, de az
nem ment neki. Kihagyott egyet-kettőt, áttért egy másikra, majd
vissza az előzőre és így elég hamar kész lett a feladatsorral.
Illetve, ő csak azt hitte.
A túlsúlyos nő,
magassarkúnak szánt lábbelijében odatipegett a fiúhoz, s szúrós
szemekkel vizslatta szerencsétlent. Steve összehúzta magát,
lehajtotta a fejét és tekintetét a földre szegezte.
– Adja ide azt a
cetlit, Mr Rogers – sziszegte mérgesen a nő.
A fiatal bólintott,
átnyújtotta a tegnap este készült puskát és követte a tanárt
az asztala mellé. Azt hitte, majd megleckézteti, ráírja az
elégtelent és mehet, amerre lát. Hát, nem így lett. Kizavarta az
ajtó elé.
Nekidőlt a folyosón
lévő szekrénynek, hátát a hideg felülethez nyomta, s próbálta
kisilabizálni, mit mondjon édesanyjának arról a szörnyű
tanárról, aki igazságtalanul ráírta a dolgozatára a lehető
legrosszabb jegyet. Száját összeszorította, szívogatta, fogával
alsó ajkát rágcsálta idegességében. Ezért még nagyon kapni
fog.
Ahogy felnézett, azt
kívánta, bárcsak ne tette volna. Egy öltönyös férfi állt
előtte napszemüvegben, viszont ami furcsa volt, hogy oldalán se
titkárnő, se testőr. Steve rászegezte a tekintetét és le sem
vette róla. Ott állt előtte élőben és sztereóban Tony Stark.
Az a kémiazseni, aki miatt egyes lett a dolgozata.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése