2018. január 4., csütörtök

ufómesék



  A kislány az erkélyen pihent, kezében a plüssmackójával és várta az apukáját, hogy együtt nézhessék a csillagokat, mint minden este.
  Ahogy végigpillantott az égen, észrevette, hogy valami más. Valami szokatlan, egyáltalán nem olyan, mint eddig volt, és ezt muszáj volt megosztania az édesapjával is.
  – Papa! Papa, ott egy csészealj! – Ugrált a kislány, miközben szorongatta a férfi kezét. Ő lemosolygott csemetéjére.
  – Persze, kicsim, hiszen a kis űrlények mivel közlekednének? – kérdezte mulatságosan az édesapa, majd felemelte a csöppséget és magához szorította. – Nézd csak! – mutatott fel az égboltra.
  Milliónál is több csillag és mindenféle űrbéli dolog ragyogott fenn. A kislány szájtátva figyelte, ahogy egyik hullócsillag követi a másikat. Közben lehunyta szemét, némán elmormolt egy kívánságot és apja csillogó szemébe nézett.
  – Apu, az űrlények nem bántanak minket?
  – Ugyan miért tennék?
  – Hát, mert mások vagyunk.
  – Te bántasz embereket azért, mert mások? – tette fel a kérdést bölcsen a szülő, miközben letette a leányt.
  – Nem, apu, sosem.
  – Látod, ilyen egyszerű – simította meg a fejét, mintha valami aprócska jószág lenne, aztán leguggolt mellé, hogy beállítsa a távcsövet.
  – Tudod, papi, egyszer szeretnék felmenni az égbe.
  – És miért? – kíváncsiskodott a férfi.
  – A fényes kis pontok miatt. Az űrhajóból talán megfoghatom őket. Így ni! – megmutatta, hogy csapja össze a tenyerét, mintha tényleg sikerült volna elkapni valamit. Mondjuk egy fénylő pontocskát.
  – Egész biztosan, kincsem – szünetet tartott –, de nézd csak, már kész is a távcső! – A kislány ujjongott, odaszaladt a papájához és a mellkasához bújt.
  – Papa, látni akarom!
  – Mindjárt, mindjárt, ne legyél türelmetlen – csitította a lányt.
  A férfi odaengedte csemetéjét a távcsőhöz, majd szomorúan oldalra fordult. Valami bajt érzett, egyszerűen más volt az az éjszaka, mint a többi és ezt nagyon jól tudta. Valószínűleg az utolsó, amit közösen tölthetett a kislányával.
  – Papi, nézd! Ott egy ufó!
  – Űrlény, kincsem. Az ufó annyira hétköznapi szó – mosolygott az apuka.
  – Igazad van. Szóval ott egy űrlény! Nézd, milyen gyorsan halad!
  – Az csak egy repülőgép.
  – Akkor is gyors! – Ismét megszólalt. – Papi, a mama mikor jön ki?
  – Most csinálja a vacsorát, tudod, hogy ilyenkor nem hagyhatja egyedül a konyhát.
  – Mert akkor mérges lesz és felgyújtja magát? – Nézett arrébb a lányka, papája szempárját keresve.
  – Igen.
 – Én nem lennék mérges, ha a mami el akarna menni valahová. Tudom, hogy úgyis mindig visszajön. – Vállat vont a csöpp, és visszafordult játékszeréhez.
  Az apa gombócot érzett a torkában. Nem akarta elszomorítani csemetéjét, hogy talán ő nem fog visszatérni, legalábbis nem úgy, ahogy ő gondolja. Nem fogják majd egymás kezét többé, nem nézik majd együtt a csillagokat. Neki másutt van a helye és hamarosan elérkezik az idő, hogy távozzon.

2 megjegyzés:

  1. Válaszok
    1. thank you so much, i want to write more like this in the future, my friend

      cora ♡

      Törlés