2017. december 21., csütörtök

i'm into you

Cheryl x Josie

namaste! képzeljétek, nekem még mindig iskola van, holnap már csendesnap a suliban (szóval karácsonyi műsorokat nézünk más osztályoktól, aztán templom és go home). ma voltam a négyzetemmel (négyen vagyunk barátok) teaházba, megajándékoztuk egymást, nagyon élveztem, holnap még viszek pluszba négy ajándékot más barátoknak, úgyhogy kb. csak azért megyek iskolába. a crushomnak is adni fogok, remélem értékeli majd.
ui: a riverdale utolsó három részét nem láttam (vagy kettőt?), de attól még shippelem a csajokat.

  Ott volt. Gyönyörű ruhában sétált végig a folyosón, szinte már kiáltott felém, hogy tépjem le róla. Gyűlöltem látni, ahogy másra kacsint és mindenkinek integet a folyosón. Én akartam lenni az egyetlen, akinek integet.
  Dühösen fújtattam végig a többiek között, néhol ellöktem egy-egy srácot vagy szerencsétlen csajt, hogy Josie után eredjek. Meg akartam találni még az óra kezdete előtt. Kérdeznem kellett valamit. Valami nagyon-nagyon fontosat.
  Tegnap rajzoltam. Általában rajzolok, ha ideges vagyok. Főleg álmokról, beteljesületlen vágyakról. Tegnap őt rajzoltam. Azt akartam, hogy lássa. Meg akartam neki mutatni. Attól féltem, talán megrémül. A múltkori miatt. Akkor is kapott egy rajzot és nem tetszett neki.
  Kicsit csapzott voltam, ezért mielőtt beléptem a terembe, ahol a hangszerek voltak, megigazítottam a hajam, a vörös ruhám és magabiztosan belöktem az ajtót. Josie ijedten fordult hátra, aztán elmosolyodott és intett, hogy üljek mellé.
  – Mi újság, Cheryl?
  – Csak lecsekkoltalak. Tudod, mert kaptál egy disznószívet.
  – Ó – Josie elszomorodott.
  – Nem, nem úgy...! Ah... – kaptam a fejemhez. – Én itt vagyok, oké? Ha beszélni akarsz.
  – Köszönöm, ez sokat jelent nekem.
  Megsimítottam a karját. Már kétszer két napon belül. A legutóbbi a Pop's-ban történt, amikor Betty, Veronica, Archie és Jug is bent voltak. Elég részletes emlékeim vannak arról a pillanatról. Josie olyan szép volt. Megint látni akarom abban a ruhában.
  – Minden oké? – nézett rám aggódva. Talán elbambultam egy picit.
  – Persze, persze! – ráztam meg a fejem, hogy felébredjek. – Menjünk. A Pussycats nem építi magát újra.
  – Nincs Pussycats. Feloszlottunk, rémlik? Kiléptek.
  – Ezért csinálsz egy másikat.
  – Cheryl...
  – Gyerünk, Josie! Cheryl Blossom vagyok és nekem senki sem mondhat nemet.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése